Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Menü
Ön itt jár: > Kezdőlap >

Íme a világ 10 legmagasabb alkoholtartalmú itala!

Egy szeszes ital esetében alapvetően két dolog számít igazán. Az egyik az alapanyag és ezzel együtt az ízvilág, a másik pedig az alkoholtartalom. Ugyanis ez adja meg azt a karaktert a különböző nedűknek, amelyek miatt különlegessé válnak a különböző tételek. Ebben a válogatásban összegyűjtöttük neked a világ 10 legmagasabb szeszfokkal rendelkező italát, amelyekkel garantáltan feldobhatod az estédet a barátaiddal.

Ha eddig azt gondoltad, hogy a abszint és a spitz rum a teteje ennek a kategóriának, akkor most nagyon sok újdonságot mutatunk neked.

Magyar viszonylatoknál maradva elmondható, hogy egy átlagos pálinka 50%-os vagy annál valamivel alacsonyabb alkoholtartalommal bír. Sokan már ezt is túlzásnak találják, ám ha elmondjuk, hogy létezik olyan ital, amely majdnem eléri a 100%-os szeszfokot, akkor bizonyára leesik majd az állad.

Ebben a különös válogatásban ellátogathatsz többek között Lengyelországba, az Amerikai Egyesült Államokba, Írországba, de még a szomszédos Ausztriába is, hiszen ezeken a helyeken gyártják a világ legmagasabb alkoholtartalmú italait.

Lássuk tehát a 10 legerősebb alkoholos italt!

1. Spirytus – a lengyelek 96%-os itala

Lengyelországban igen népszerű ez az ital, már nagyon fontos, hogy ha egyébként nem fogyasztasz rendszeresen alkoholt, főleg nem ilyen szeszfokkal, akkor először inkább csak a nyelvedet nyújtsd bele, mert könnyen fejre állsz tőle és elveszel a lengyel éjszakában. A gabonából készült Spirytus nevet viselő párlat ugyanis 96% alkoholt tartalmaz, ami elképesztően magas, így még a legkeményebbeknek is meggyűlhet vele a baja.

Nézd csak meg az első reakciót kóstolás után ;)

2. Everclear – Amerika 95%-os itala

Mindössze egyetlen százalékkal marad le a lengyel társától ez a tengeren túli különlegesség, amely kukoricából készül, ám az íze teljesen semleges. Pontosan ez az oka annak, hogy olyan jól „itatja magát” és a fiatalság körében is igen népszerű tételnek számít. Szintén igaz, hogy ha nem vagy nagy ivó, először inkább csak sétálj el a palack mellett, mert valószínűleg már attól is másnapos leszel. Gyakorlott italozóknak is óvatosan ajánlott ennek a 95%-os italnak a fogyasztása!

Ugyanennek a gyártónak elvileg létezik egy másik típusú, hasonlóan erős itala is, azonban ez a variáció nem kapható kereskedelmi forgalomban. Ami miatt nagyon kedvelt még, főleg a baristák körében, hogy egységnyi adag jóval több alkoholt tartalmaz, így jóval több hely jut a pohárban egyéb italok számára, nagyszerűen lehet vele erős koktélokat keverni.

3. Bruichladdich X4 – egy skót wisky 92%-os alkoholtartalommal

Ennek a rendkívüli skót whiskynek a különlegességét az adja, hogy az előállítási módja egy 17. századi módszeren alapul, ugyanis alapvetően négyszer kerül leszűrésre a párlat, mielőtt tölgyfahordóba küldenék egy kicsit pihenni. Így egy egészen lágy, selymes, ugyanakkor igen magas alkoholtartalmú ital kerül előállításra. Mindezekből kifolyólag a skót ízvilág megvan, azonban az alkoholtartalom igen hamar pofon vághat, így ebben az esetben is fontos a mértékletesség.

4. Abszint – túllendülve a fiktív szindrómán 85%-os alkohollal

Bár annak idején betiltották ezt az italt az úgynevezett fiktív szindróma miatt, mára már bebizonyosodott, hogy semmilyen hallucinogén hatása nincs, ha csak nem iszol belőle töménytelen mennyiséget és nem kezd el veled forogni a világ. Ám ez az összes többi listában szereplő ital esetén is igaz. A jó hír az, hogy a mai napig igen nagy népszerűségnek örvend a ma már számos variációban elérhető különlegesség, amelyek közül a legmagasabb a 80%-os alkoholtartalmú.

Ezt az igazán jellegzetes ízű ital, amelyet általában tisztán vagy egy kockacukor társaságában fogyasztanak el, ezzel még inkább kiemelve a különleges aromákat. Fogyasztásával érdemes óvatosan bánni, ugyanis még a legenyhébb variációi is ütnek rendesen, nem beszélve a 85%-os variációról.

Itt találod Abszint italainkat

5. Stroh rum – az osztrákok egyik 80%-os különlegessége

Ez az igen magas alkoholtartalmú, különleges rum egyenesen a szomszédból, Ausztriából érkezett hozzánk, amely igen karakteres ízvilággal és jó magas alkoholtartalommal rendelkezik. Hamisítani igen nehéz, mert már az első pillanat óta titkos családi recept alapján készítik, válogatott alapanyagok felhasználásával. Pontosan ettől számít hihetetlenül egyedinek. Ha elég bátor vagy, fogyaszthatod tisztán vagy jégre töltve, viszont ha kevésbé bízol magadban, álmodhatsz a segítségével koktélt vagy long drinket is.

Az utóbbiak esetében légy óvatos, ugyanis attól, hogy nem feltétlenül érted, egy 80%-os italról van szó, amitől könnyen a feje tetejére állhat a világ.

Stroh rumot tudsz rendelni innen

6. Spitz Rum az osztrákok másik 80%-os itala

Van egy másik rum is, amely igen népszerű hazánkban és az osztrákoknak köszönhetjük. Szintén jellemző rá az erős, markáns karakteresség és az ütős ízvilág. Azt szokták mondani, fogyasztása akkor ajánlott, ha egy kicsit meg szeretnél szabadulni a tegnaptól és nem szívesen foglalkoznál a holnap kérdéseivel. Figyelem, ez az érzés csupán néhány órán keresztül lesz rajtad úrrá, ugyanis mikor másnaposan felébredsz, biztos felmerül néhány dolog a tegnap és a holnap kapcsán is.

Sokak szerint még azt is lehet érezni, amikor leérkezik a gyomrodba, ugyanis nincs olyan része ennek az italnak, amely ne rendelkezne komoly karakterrel.

Itt veheted meg a Spitz rumot

7. Cachaca – brazil rum számos változatban(38-80%)

Ez a különleges cukornádból készült ital 38 %-os változatban is elérhető, de készül belőle 80% alkoholtartalmú változat is. Az alapanyag alapján a rumhoz áll a legközelebb, de ne tipikus barna italt képzelj el, ugyanis a Cachaca egy egészen eltérő ízvilágot képvisel. Fő karakterét a tölgyfahordó adja, ahova a lepárlást követően pihenni küldik egy kis időre. A helyiek egyébként „tüzes víznek” hívják és jellemzően csészéből fogyasztják. Azonban ez ne tévesszen meg, attól, hogy nem feles pohárban van, még ugyanolyan ütős. Sokak szerint a gold tequila ízvilágát idézi ez a nem mindennapi nedű.

8. Booker's Original Whisky – A Jim Beam 63,5%-os különlegessége

Ez a különleges ital a Jim Beam Small Batch kollekció része, nevét pedig a nagy Jim unokájáról, Booker Noe-ról kapta. Bár egy prémium whiksy-ről van szó, mégis fontos kiemelni, hogy igen magas az alkoholtartalma, így érdemes óvatosan belekortyolni. Ennek oka, hogy úgynevezett „hordóerősségben” palackozzák, vagyis nem hígítják az italt, miután kikerül érlelés után a tölgyfahordóból.

Ilyet is vehetsz nálunk - itt találod a Booker's Original Whisky italunkat

9. Poitin – egy ír 61,5%-os burgonyapálinka

A Poitin egyenesen a sör és a whiskey hazájából, Írországból érkezett hozzánk, ám ebben az esetben pálinkáról van szó, ráadásul nem is akármilyen alapanyagból készül. Az alapján ugyanis a burgonya adja, amelyből 61,5%-os alkoholt készítenek. Ha nem ismerős ez az ital számodra, az amiatt lehet, mert bár igen régóta készítik, csupán néhány éve kapható kereskedelmi forgalomban. Azóta azonban népszerűsége egyre csak nő.

Ha Írországban jársz és házi készítésű verzióval kínálnak, légy nagyon óvatos, ugyanis ezek a változatok jellemzően nem csak krumpliból készülnek, valamint simán elérhetik akár a 90%-os alkoholtartalmat is. Ez pedig már valószínűleg nem túl egészséges, ha nem ellenőrzött helyen készült.

10. Portorico rum – 60%-os rum különlegesség

Bár hazánkban sokaknak a Portoricoi rum neve ugrik be elsőre, amikor a magas alkoholtartalmú italokról van szó, ebben a listában mégis az utolsó helyre került. Ez persze nem jelenti azt, hogy kevésbé lenne kiváló minőségű ez az ital, viszont az alkoholtartalom alapján most valóban alul maradt ez az egyébként igen ütős rum. Története hosszú évekkel ezelőttre nyúlik vissza, fogyasztása pedig a hamisítatlan trópusi hangulatot idézi.

Igen gyakran használják édességek ízesítéshez is, de mindemellett remek koktél alapanyagként is szolgál. Légy óvatos, ugyanis attól, hogy gyümölcslevekkel és szirupokkal ízesíted, még egy igen komoly alkoholtartalmú italról van szó!

Csapj le Portorico rumunkra!

Ha úgy érzed, hogy már attól berúgtál, hogy csak végig olvastad ezt az összeállítást, akkor fontos tudnod, mennyire lényeges a mértékletesség az ilyen magas alkoholtartalmú italok fogyasztása esetén. Ugyanis a 60%-os és e feletti szeszes italok igen komolyan meg tudják ütni az embert már néhány korty után is, így nem érdemes kockáztatni. Kipróbálni ugyanakkor mindenképpen érdemes ezeket a tételeket, hiszen a világ legütősebb szeszeiről van szó!

Reméljük sikerült egy-két érdekességre felhívni a figyelmed. Ha tetszett a cikk, kérlek nyomj egy Like-ot.

További hasonló bejegyzéseinket itt olvashatod az Italneked blogban.

Tartalomhoz tartozó címkék: válogatás