Hogy készül az ouzo?
A legtöbbeknek Görögországról az égszínkék tenger, a fehér-kék házikók, valamint az istenek jutnak eszébe, ám a tapasztaltabbak a méltán népszerű ánizslikőrt, vagyis az ouzott (ejtsd: úzó) is ide sorolják. Az ouzo a görögök nemzeti itala, egyedi és utánozhatatlan: ezerarcú, épp, mint az ország, ahonnan származik.
Ez az ital mentolos ízvilágával kihagyhatatlan a forró, görög éjszakában, de bárhol a világon jól esik néhány pohárral ebből a nem mindennapi nedűből és azonnal elhozza a görög életérzést a leghidegebb tél közepére is. A szájra hűsítően ható jeges ital szinte frissítőként hat, de érdemes vigyázni! Ugyanis lassan, szinte észrevétlenül, de egyszer csak fejünkbe szállhat, mivel az ouzo alkoholtartalma 37-40%.
A görögök és a ciprusiak is sajátjuknak érzik
Kevesen tudják, hogy Ciprusnak is eredetvédett párlata. Az ital története körülbelül 500 évvel ezelőttre, egészen a 14. századig nyúlik vissza. Akkoriban a cipúró néven ismert tönkölypárlatot készítették és fogyasztották előszeretettel a helyiek, köztük az Athosz-hegyi kolostor szerzetesei is. Az itt élők többféle változattal is kísérleteztek és volt, amelyiket ánizzsal ízesítették. Ebből alakult ki később a mai is ismert ouzo. Az eredeti recepttől egyébként később annyiban térnek el a ma ismert változatok, hogy nem tönkölypárlat adja az ital alapját, hanem finomszesz.
Mindezeket figyelembe véve, nem véletlen, hogy a mai napig igen színes arcát mutatja az ouzo kínálat. Ha szétnézel, te magad is láthatod, milyen sokféle palackot találsz a választékban. Ez nem csoda, hiszen ahány gyártó, annyiféle ízvilág létezik. Ez pedig azt jelenti, hogy nem érdemes egy fajta megkóstolása után megállni, hiszen minden palack felnyitásakor más és más élményben lehet részed.
Az ouzo története - ismerd meg jobban ebből a cikkből
Mitől van mentolos íze?
A mentolra hasonlító íz kizárólag a természetből ered, melyet az alapanyagként hozzáadott növények adják, amelyek közül a legjelentősebb az ánizs, amelyet minden gyártó garantáltan használ. Ez a párlat fogyasztható aperitifként, de hosszan, kortyolgatva, vízzel keverve is szívesen isszák a görögök. Jó tudni, hogy akárhogy, akármekkora pohárban kéred is, ha Görögországban vagy Cipruson nyaralsz éppen, biztos lehetsz abban, hogy kivétel nélkül jéghidegen szervírozzák.
Rövid italként általában annyira lehűtve szolgálják fel, hogy az ánizsolaj kristályosodni kezd a pohárban, ami egyedivé varázsolja ízét és állagát. Ha itthon iszogatsz a barátaiddal, ezt a szervírozási formát akkor is érdemes kipróbálni. Néhány centnyi ouzo az esti partyn és garantált a görög életérzés.
Ouzo készítése - hogy készülnek ezek a görög ánizslikőrök?
A ma ouzoként ismert ital elkészítési eljárása nagy fokú odafigyelést és precizitást igényel. Első lépésként finomszeszbe áztatnak ánizst és egyéb növényeket, fűszereket, például csillagánizst, koriandert, szegfűszeget, fahéjat. Ahogy fentebb is említettük, az ánizs minden esetben állandó alapanyag, ehhez adódnak hozzá az egyéb aromák, amelyek gyártónként eltérhetnek, ám mindegyik márka receptje szigorú cégtitok. Nem csoda, hogy féltve őrzik, hiszen a receptúra az, ami megkülönbözteti egyik ouzot a másiktól.
Végül az ízesített finomszeszt rézüstben párolják le újra. Az így nyert italt cukrozzák, majd vízzel hígítják annyira, hogy legalább 37,5 százalékos legyen az alkoholtartalma.
Nem véletlen hívják fel a figyelmet a mértékletességre!
Bár ahogy fentebb is említettük, minimum 37,5 százalék alkoholtartalommal bír az ouzo, de az üvegek többsége 40 százalékos párlatot rejt magában. Elsőre tehát joggal gondolhatod, hogy mivel nem erősebb ez a likőr mint sok más rövidital, nem lehet gond a fogyasztásából. Sokan be is dőlnek ennek és bátran lehúznak egymás után akár két-három pohárral is.
Pontosan az ilyen italozásokból eredő „balesetek” elkerülése érdekében fontos tudnod, hogy nem véletlen az, hogy a köztudatban mégis nagyon ütősként ismert, számolni kell ugyanis a cukortartalommal. A helyzet az, hogy a gyártás során hozzáadott cukor lassítja a gyomorban az alkohol felszívódását. Emiatt előfordulhat, hogy több pohár után is úgy érez, hogy semmi bajod, meg sem érezted és nyugodtan ihatsz még belőle.
A valóság azonban az, hogy a lassú felszívódás miatt később, hosszabb idő után hat, ám akkor felhalmozódva. Vagyis lehet, hogy az egyik pillanatban még úgy érzed, minden rendben van, ám egy perc múlva már egyben „megérkezik” a bevitt alkohol a szervezetekbe.
Csak lassan hát az ouzoval, minden pohár után adj időt a beteljesedésére, különben igen rövid este elé nézel! A görögök ezt már tudják, s óvatosan, kellő elővigyázatossággal fogyasztják ezt az italt. Emellett náluk aranyszabály az is, hogy evés nélkül nem isszák, minden esetben fogyasztanak mellé valamit, ami segíti a felszívódást.
Kristályok a pohárban
Azt, hogy a görög térségben mekkora kultusza van az ouzo fogyasztásnak, jól mutatják az úgynevezett „úzóházak”, amelyek minden helyi településen tárt ajtókkal várják a görög életérzésre vágyó vendégeket. Ezek a helyek a mi kávézóinkhoz hasonlóak, jellegzetességük azonban, hogy itt különböző ételekkel együtt kínálják az ouzot. A vendégek közös tálból csipegetnek, s közben kortyolnak a jéghideg görög italból.
Az „úzóházakban” hagyományosan vízzel keverve szervírozzák az ouzot, hosszú italként isszák az oda betérők. A helyi éttermekben ugyanakkor jellemzően aperitifként találkozhatsz az ánizs likőrrel. Az ilyen helyeken általában nem hígítják, magában, feles pohárban szolgálják fel jéghidegen Annyira lehűtik az italt, hogy az ánizsolaj kikristályosodik belőle. Olyan, mintha kis drágakő,- kristálydarabkák úsznának a felesünkben. Ez a látvány teszi még különlegesebbé az utánozhatatlan ízű, nagyon görög párlatot.
Ha már kóstoltál ouzot, akkor érdemes kipróbálnod minél több márkát, hogy megtalálhasd közöttük a kedvencedet. Amennyiben viszont még sosem kóstoltad, itt az ideje, válassz egyet ouzo kínálatunkból és te is átéld a hamisítatlan görög életérzést!
Amennyiben tetszett a cikk nyomj egy Like-ot!