A gin készítése - hogy készül a legjobb gin?
Bármennyire is hihetetlen, a gin, amely ma már világszerte előszeretettel fogyasztott szeszes ital, annak idején egyáltalán nem ilyen célból készült, ráadásul nem is ez volt az eredeti neve. Nem beszélve arról, hogy az angoloknak tulajdonított italt egy másik nemzet állampolgára hívta először életre.
A titka pedig nem is főként a lepárlásban, hanem a fűszerezésben rejlik. Arra gondolsz, miként lehet ennyi ellentmondás egy ital történetében? Tarts velünk és vesszünk el együtt a nedű különleges világában!
A gin eredete
A gin készítése egy holland gyógyszerész, Dr. Sylvius nevéhez fűződik, aki annak idején olyan szert igyekezett kikísérletezni, amely alkalmas a vízhajtásra és a szervezet méregtelenítésére. Mikor elkészült a gyógyír, a „Geniév” nevet kapta alkotójától, ám, az angolok igen hamar lecsaptak a receptre és gin néven kezdték el gyártani és forgalomba hozni. Ez nem véletlen hiszen az angol katonák a harminc éves háború alatt annyira rákaptak a borókás gyógyír ízére, hogy hazavitték magukkal Angliába.
Innentől kezdve pedig nem sok idő kellett ahhoz, hogy hamar népszerű legyen. A gyártás maga Londonban kezdődött és igen szigorú szabályokhoz kötötték már akkoriban is. Ugyanis összesen három helyszínen engedélyezték a nedű gyártását, Londonban, Plymouthban, valamint Bristolban.
Ebből adódik az, hogy a klasszikus, nem újragondolt ginekben a mai napig azokat a fűszereket érezheted, amelyek tipikusnak számítottak Angliában az 1700-as években. Képzelheted, micsoda illatáradat volt egy-egy kikötő dokkjában akkoriban. Nos, ha most is szívesen megillatoznád, érdemes felbontanod egy palack olyan gint, amely ezt az időszakot idézi.
Mit nevezünk ginnek?
Külön rendeletben rögzítették azt, mit nevezhetünk ginnek. Ebbe pedig olyan boróka ízesítésű szeszes italok tartoznak, amelyeket mezőgazdasági eredetű gabonából állítanak elő. Láthatod tehát, hogy tulajdonképpen a szabályok nem túl szigorúak, ám lényegében ennek köszönhető, hogy ilyen színes gin-kínálatból válogathatsz.
Miből készül a gin? Hogy készül a gin?
Minden gin alapanyaga az árpa vagy a rozs. A gabonából készült cefréből folyamatos lepárlással készítik el az italokat, amelyben tulajdonképpen ekkor még semmilyen különlegesség nincs.
Viszont itt jön a csavar a történetben! Ugyanis a titok az ízesítésben rejlik. Ennek az összetevői pedig a boróka és az olyan fűszerek, mint a citrusfélék, a koriander, a kamilla, sőt, sok esetben kerül hozzá kardamon is. Emellett egyre gyakrabb, hogy zöldségeket és gyümölcsöket is felhasználnak annak érdekében, hogy még különlegesebb legyen a kapott ízvilág.
Ha mélyebb tónusokat érzel egy gin ízében, valószínűleg angyalgyökeret is használtak a készítők, de nem ritka az sem, hogy fahéjjal, szegfűszeggel vagy különböző borsokkal bolondítják meg a borókás párlatot - ahogy láthatod, a gin összetétele akár gyártóról gyártóra is változhat, mindenki hozzáteszi a saját kis titkát.
A sor azonban még nem ért véget, hiszen vannak olyan gyártók, akik ánizsmagot, édesköményt, kamillát, levendulát vagy bodzát is csempésznek a második lepárlás előtt az italba. Az ízesítést követően ugyanis újra lepárolják, ám ekkor már kisüsti módszert használnak hozzá.
A gin alkoholtartalma 38-45%-os, ugyanakkor akadnak különlegesebb italok, melyek gyengébbek, 26%-osak lehetnek.
Hogy zajlik a desztillálás?
A desztillálás pontos eljárásának többféle módja létezik, ám természetesen az alap mindenhol ugyanaz. Léteznek olyan lepárlók, ahol nagyon kevés idő telik el a fűszerezés és a lepárlás között, míg máshol egyenként desztillálják a különböző hozzáadott gyógynövényeket. Az utóbbi jellemzően olyan esetekben fordul elő, amikor a választott növények különböző lepárlási időt kívánnak meg ahhoz, hogy megfelelően átvegye az ital az ízvilágukat.
Erre egy másik megoldás, ha minden alapanyagot egyszerre desztillálnak, az elkészülést követően pedig vízzel hígítják.
Gin fajták - vannak amik extra összetevőket is tartalmaznak!
Ha még nem lett volna elég a fenti felsorolás, akkor most megkoronázzuk mindezt, ugyanis egyre több olyan gin gyártó létezik, akik igazán szokatlan hozzávalókkal teszik még inkább egyedivé az általuk előállított italokat. Olyannyira, hogy gyesek már feszegetik a gin elnevezés határait is ezzel. Van például olyan gin, amely uborkát, hínárt vagy sáfrányt tartalmaz, de létezik olyan is, amelyben a kókuszdió, a menta vagy a vanília ízét is érezheted.
Mindezek alól kivétel a London Dry Gin!
Ez egy igazi különlegesség, ugyanis ha azt látod egy palackra írva, hogy London Dry Gin, akkor az bizony olyan gin, amelyhez semmiféle adalékot vagy ízesítőszert nem adtak hozzá. Szóval ha úgy érzed, neked túl sok a fűszer, biztosan ez lesz a kedvenc gin fajtád. Ne lepődj meg, ha gyártási helyként nem London van megjelölve egy ilyen terméken, ugyanis ez nem előírás!
Alkosd meg saját ginedet!
Első körben kicsit elvetemülten hangzik, de a helyzet az, hogy ha vásárolsz egy palack klasszikus gint, tulajdonképpen hideg áztatás segítségével a saját ízkombinációidat is megálmodhatod és vendégeidet a saját, egyedi gineddel kínálhatod. Ha összeválogatod a kedvenc fűszereidet, pakold bele a keveréket egy befőttes üvegbe, áztasd be a ginbe és zárd le! Hamarosan átveszi a szeszes ital a belepakolt finomságok ízét.
Attól függően, milyen ízerősségre vágysz, néhány óra vagy néhány nap is lehet az elkészítése idő. Ne lepődj meg, az ital többé nem lesz áttetsző, ám ez nem gond, az íze ugyanis lehet tökéletes, ha ügyesen dolgoztál. Ipari körülmények között komoly szűréseknek köszönhető a ginek tiszta színe.
Idd úgy, ahogy a legjobban esik!
A széles választéknak köszönhetően már akkor is újabb és újabb élményeket adhat neked a gin, ha minden alkalommal egy másik gyártó termékét ízleled meg tisztán. Viszont ha ahhoz van kedved, keverheted a kesernyés tonic-kal, kólával, szódával és citrommal, de akár valamilyen gyümölcslével is. Sőt, különböző koktélokat is álmodhatsz e párlatok segítségével, még inkább kiemelve segítségükkel az adott gin domináns ízvilágát.
Tetszett a cikk? Nyomj egy like-ot
Ha a fenti információkat olvasva most már igazán szívesen elvesznél a gin választék között, hogy megtaláld a kedvencedet, ide kattintva megnézheted teljes gin kínálatunkat.
További cikkeinket az Italneked alkohol blogjában olvashatod