Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Menü
Ön itt jár: > Kezdőlap >

Így készül az abszint, az italok tündére!

A legmagasabb alkoholtartalmú szeszes italok között tartják számon, hisz az abszint alkoholtartalma 70-80% között van, sőt akad 85 fokos is, ám különlegessége nem csupán ebben rejlik. Ízvilága, színe, a hozzá kapcsolható fogyasztási rituálé mind-mind kiemeli más párlatok közül, nem beszélve a történetéről, a betiltásáról, a hozzá kapcsolódó legendákról és arról a nem kevés művészről, akiket annak idején megihletett a „zöld tündér”.

Abszint

Ebben a bejegyzésben mindent összegyűjtöttünk, ami érdemes tudnod erről a nem mindennapi nedűről. Függetlenül attól, hogy pontosan melyik típusáról beszélünk elmondható, hogy karakteres ízét a fehér ürömfű levelei és virágai, az ánizs és a római édeskömény termése adja különböző fűszerekkel megbolondítva. Az ezekből készülő ital csak szokatlanul magas alkoholtartalommal tárolható, emiatt hagyományosan fogyasztás előtt hígítják, amelyek sok országban felérnek egy-egy szertartással.

Tulajdonképpen mi az abszint?

Ha röviden kellene megfogalmazni, akkor az abszint egy rendkívül magas alkoholtartalmú égetett szesz, növényi kivonatokból. Sokan a likőrök közé sorolják, ám ez egy határozottan téves megállapítás, legfőképpen azért, mert a készítési eljárás során az alapanyagokhoz cukrot nem adnak, így már ebből kifolyólag is a párlatok közé sorolandó ez a nedű. Különleges színe, semmivel sem összetéveszthető íze, a fogyasztási módja kiemeli más italok közül.

Abszint égő kockacukorral

Az abszint készítése - a gyakorlati lépések

Az abszintok többsége lepárlással készül. Az abszint alapanyaga a fehér ürömfű (absinthe) levele és virága, nevét is erről kapta. A klasszikus ital készítése során a fő összetevők, valamint az ánizs és a római édeskömény termését 75-85 százalékos oldatba áztatják fél-egy napon keresztül.

Ezek mellé természetesen kerülhetnek más növények is, ám a fenti három kihagyhatatlan, ezektől abszint az abszint.

Az áztatás után kapott ital határozottan keserű, így vízzel hígítják, majd újból lepárolják.

A másodszori lepárlás után az ürömfűnek keserű ízt adó abszintinból kevés marad csak a párlatban, jó részét a lepárlóüstben hagyják, így szépen lassan elkezd kialakulni végleges ízvilága.

E folyamatot követően tölgyfa- vagy acélhordókban érlelik, így születik meg az abszint karakteres ízvilága és a növények klorofilltartalmának köszönhetően áttetsző zöld színe.

Egyébként az abszint eredete nem ismert, annyi bizonyos, hogy az ürömfű párlatot már az ókori Egyiptomban és Görögországban is készítették. Ánizzsal és édesköménnyel keverve azonban Svájcban itták először 250 éve, 1769-ben. Először gyógykészítményként használták.

Az Algériában harcoló francia katonáknak írták fel napi fogyasztásra a járványok megelőzésére. Húsz év múlva aztán már élvezeti cikként tartották számon. A frontról hazatérő katonák gyorsan népszerűvé tették Franciaországban, s onnantól megállíthatatlanul terjedt szerte a világban.

Szemet, szájat elkápráztat

Joggal merülhet fel a kérdés a fentieket olvasva, hogy vajon miért nem hígítják az abszintot palackozás előtt? A válasz igen egyszerű: a növényi párlatban lévő illóolajok miatt. Ezek ugyanis a víz hozzáadásakor fehéren kicsapódnak, ami egyrészt üvegben ez nem igazán mutatna jól, másrészt pedig ezzel megfosztanák az abszint rajongókat a különböző fogyasztási rituálék elvégzéséről.

Abszint fogyasztása

Ezen utóbbi esetben rendszerint 3-4 cl abszintot öntenek ki pohárba, majd fölé tartják az úgynevezett abszintkanalat, amely tulajdonképpen egy lyukacsos kanál. Nagyon lassan csurgatják rá a jéghideg vizet, így az illóolajok rendkívül látványosan, a szemünk láttára csapódnak ki.

Ezt az élményt ízben is tovább fokozhatod, ha a franciák szokását követed és a kanálra helyezel egy-két kockacukrot is. Így pluszban megédesítheted ezt a nem mindennapi italt. Vannak, akik meggyújtják a kanálra helyezett, abszintba áztatott cukrot, amely nyomán szintén egyedi ízvilág alakul ki, ám fontos tudni, hogy ekkor veszít az ital az alkoholtartalmából.

Összefügg az alkoholtartalom a minőséggel?

Ma már igazából semmilyen összefüggés nincs aközött, hogy milyen magas a szeszfoka az adott abszintnak és milyen minőségű maga az ital. Az 1800-as évekből maradt fenn ez a fajta kétség, akkoriban ugyanis tudvalevő volt, hogy a 60%-os vagy annál magasabb alkoholtartalmú ital sokkal silányabb minőségű, mint kevésbé ütős társaik.

Félreértés ne essék, természetesen az ital jellegére hatással van az alkoholfok, hiszen nem mindegy, hogy egy gyengébb vagy egy erősebb rövidital landol a poharadban. Az értéke azonban ugyanolyan mindegyik fajtának, ízléstől függetlenül.

Mitől függ az abszint színe?

Ennek az italnak az előállításával kapcsolatban fontos kiemelni, hogy már az 1700-as évektől kezdve bevett szokás az, hogy a palackozás előtt alakítják ki a végleges ízesítést úgy, hogy beáztatják a különböző fűszereket. Ettől nyeri el a jól ismert zöld színt a klasszikus változat. A piros színért a hibiszkuszos fűszerezés a felelős, de egyéb virág színben is fellelhető egy- egy ritkaság a polcokon.

Különböző színű abszintok

Az utóbbiakkal érdemes vigyázni, mert néhánynak kifejezetten kellemetlen íze lehet. Akkor se lepődj meg, ha áttetsző italt találsz egy abszintos palackban, ennek oka, hogy kevésbé színeznek a beáztatott növényfélék.

Készíthető abszint házilag?

Ha csak az alapokat nézzük, szükség van az elkészítéséhez egy lepárlóüstre, ami igen kevés háztartásban fordul elő, így már ezen a ponton azt mondanánk, hogy nem lehetséges. Azonban ha ennél tovább lépünk, azt is fontos kiemelni, hogy a bor-és gyümölcspárlatokon kívül minden más házilag történő szeszfőzés illegálisnak számít.

Egyébként az online felületeken számos olyan recept lelhető fel, amely áztatás segítségével ígéri a házi abszint elkészülését, azonban ezekkel nem nagyon érdemes bajlódni, ugyanis a legtöbb ilyen próbálkozás nyomán pocsék ízű, alkoholos löttyöt sikerül csak előállítani. Ennek a fő oka az, hogy a magának a fő összetevőnek az alapíze keserű és csak a lepárlási folyamatok során veszít ebből a jellegéből. Így ha ilyen jellegű italra vágysz, sokkal jobban jársz, ha megvásárolsz belőle egy palackkal.

Hogy biztos lehess abban, nem hamisítvány, amit a palackban találsz, érdemes megbízható helyet választani a vásárláshoz. Ma is az egyik főszereplője a buliknak ez a különleges ital – magában és koktélok alapjaként egyaránt.

Széles abszint kínálatunkban te is megtalálod a kedvencedet!

Ha tetszett a cikk nyomj egy Like-ot.

Nézd meg többi cikkünket is Blogunkban

Tartalomhoz tartozó címkék: abszint