Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü

Így készül hungarikumunk, a pálinka!

A magyarok nemzeti itala a pálinka, ami többek között abban is megnyilvánul, hogy szinte nincs olyan háztartás a határon belül, ahol ne kerülne elő egy palack „tüzes víz” valahonnan, ha ünneplésről van szó. Emellett kóstoltatjuk külföldi vendégeinkkel, teszünk belőle egy üveggel a világ túlsó felébe küldött szuvenír csomagba. Isszuk gyomorbajra, megfázásra, fájdalomcsillapítóként, a nyugodt alvásért, s persze élvezeti cikként is baráti, családi összejöveteleken. Megalapoz egy hamisítatlan magyar esküvőt, születésnapot.

De hogy készülnek a legfinomabb pálinkák?

Égetett szeszek közül pálinkából adnak el legtöbbet Magyarországon, a kosarunkba kerülő röviditalok 33 százalékát ez teszi ki, ami igen jelentős mérték. A körte és a szilva alapú a legkedveltebb, de szívesen iszunk barackból, meggyből, almából és törkölyből készítettet is. Eredetvédett italunk egyetlen kortyából magabiztosan meg lehet mondani, hogy milyen gyümölcsből főzték, sőt, elfogyasztása után, a pohárban maradt illat is elég ehhez. Persze csak akkor, ha jó minőségű párlatot választasz!

Pálinka válogatás

Pálinka: mindegy milyen, csak gyümölcsből legyen

A pálinka legalább 37,5 százalék alkoholtartalommal bíró gyümölcspárlat. Kritérium, hogy csak erjesztett gyümölcscefre, must vagy –velő lepárlásával készülhet, valamint mesterséges ízesítőt, színezőt nem tartalmazhat. Bármilyen Magyarországon termelt vagy vadon megtalálható gyümölcsből főzhető.

Legtöbben a körte, a szilva, a barack, az alma, a meggy, a cseresznye és a törköly alapút kedvelik, de találkozhatunk akár eper, birs, som, bodza vagy csipkebogyó pálinkával is. És természetesen a több gyümölcsből álló vegyes is rendkívül népszerű.

A pálinka története - olvasd el, hogy vált nemzeti itallá a pálinka

Már az erjedéskor eldől, milyen lesz a pálinka

Szilvapálinkát Magyarországon 1684-ben főztek először, és igen gyorsan népszerűvé is vált ez a párlat. A pálinkafőzés csínját-bínját – legyen szó bármilyen gyümölcsről - sokan ismerik és gyakorolják, de ha tiszta, magas minőségű italt szeretnél kortyolgatni, akkor érdemes a méltán neves főzdék palackjaiból választanod. A finom pálinka egyik titka a tökéletes gyümölcs kiválasztása, amelyek közül a legjobban azok, amelyek már tökéletesen érettek, azonban még ennek ellenére nem landoltak a földön.

Körte pálinka

Annak idején – illetve máig sokan, főként házi készítésű italok esetén – főként a „hulladékot” használták fel erre a célra, amely nem túl szerencsés választás a későbbi ízvilág szempontjából. Ha megvannak a megfelelő gyümölcsök, ezt követi a magozása és pépesítés, majd pedig az erjesztés. A cefréhez adalékanyagként kerülhet fajtaélesztő vagy citromsav, sőt léteznek olyan fajta gyümölcsök, amelyekhez egyenesen kötelező ezen összetevők valamelyike ahhoz, hogy a gyümölcsben lévő cukor erjedésnek induljon, hiszen később ez alakul át alkohollá.

Ennek persze megvan a maga oka.

A hagyományos eljárás szerint ugyan mindent rábízhatunk az erjedés terén az úgynevezett „vadélesztőkre”, amelyek anélkül is jelen vannak a cefrében, hogy emberi segítség kellene hozzá, ám más nézetek szerint érdemes felgyorsítani külső ráhatással ezt az alapvetően lassú folyamatot. A legfőbb oka a „sürgetésnek”, hogy ilyenkor a baktériumok és penészek is könnyebben szaporodnak, ami miatt tönkre mehet az alapanyag és alacsonyabb lehet az elkészült pálinka minősége.

A folyamat következő lépésénél nagyon fontos, hogy a cefre oxigéntől elzártan erjedjen, 16-18 fokon. Az egyik aranyszabály, hogy a túl magas hőmérséklet és a kevergetések során bekerülő oxigén megöli a pálinkát. Ha ezt elkerülik, abból rossz pálinka már nem nagyon születhet.

Barack pálinka

A pálinkafőzés menete

A megerjedt cefrét 10-15 nap múlva lepárolják. Azt szokták mondani, hogy ilyenkor minél előbb érdemes lefőzni, ugyanis ebben a szakaszban hasznos folyamatok már nem mennek végbe a tárolókban, károsakra azonban van esély, ilyen például az ártó mikoorganizmusok elszaporodása. Az üstöt, amibe beletöltik, 78 fokosra melegítik, ami nem véletlen, hiszen pontosan ez az a hőmérséklet, amelyen az alkohol forr, ám a víz még nem.

Ezután következik az úgynevezett nemesítés, amikor beállítják a pálinka erősségét. Ekkor kerülhet gyümölcs is az italba (akár aszalt is), ha ágyas pálinka a cél. Végezetül mindezt már csak érlelni kell, amely fém edényben és fa hordóban egyaránt lehetséges. A fém változatban jobban összeérnek az ízek, míg a fa plusz aromát és színt ad a párlatnak.

A pálinkafőzés szabályai - kisüsti, egyszeri lepárlás vagy aromatorony?

Alapvetően kétféle pálinkakészítő létezik. Az egyik a kisüstire esküszik, a másik pedig az egykörös lepárlásra, de van olyan, is aki szerint aromatorony nélkül nem létezik jó pálinka. Természetesen ezt a vitát senki nem nyerheti meg, hiszen minden téren vannak jobb és rosszabb párlatok. Azt, hogy kinek mi ízlik, minden esetben a saját ízlés dönti el.

Pálinka töltése pohárba

Mindezek mellett számos apró trükk és fortély létezik, amelyek rendszerint a gyártók titkai maradnak, a fogyasztók viszont élvezhetik a jótékony hatásait, amikor kinyitnak egy palack pálinkát és jóízűen belekortyolnak. A szakma „nagy öregjei” azt mondják, hogy az a fontos, hogy bármilyen módszert is alkalmaznak, a gyümölcs lelke maradjon benne a készülő italban, abból baj nem lehet.

A finomnál is van finomabb - a pálinka jogi védelme

A pálinka hivatalosan is hungarikum, ugyanis 2004 óta Európai Uniós eredetvédettséget élvez. Csak Magyarországon és Ausztria négy tartományában készíthetnek ilyen gyümölcspárlatot. Hazánkban vannak azonban olyan helyek, ahol kiemelkedően finom a gyümölcstermés. Hét magyar tájegység itala kapott az unióson túl, nemzetközi eredetvédelmet is.

Rézangyal ágyas szőlő pálinka

Ilyen a Szatmári szilvapálinka, a Szabolcsi almapálinka, a Kecskeméti barackpálinka, a Békési szilvapálinka, a Göcseji körtepálinka, az Újfehértói meggypálinka, valamint a Gönczi barackpálinka is. Mindebből láthatod, hogy igen nehezen lőhetsz mellé, ha minőségi főzdék párlatainak valamelyikét választod.

Ha a fentieket olvasva kedvet kaptál ahhoz, hogy te is megízleld valamelyik méltán híres főző által készített pálinkát vagy betáraznál a következő baráti összejövetelre, akkor bátran nézz szét online kínálatunkban és rendelj egy-két üveg pálinkát oldalunkról!

Amennyiben tetszett a cikk, úgy kérlek nyomj egy Like-ot

További bejegyzéseinket az Italneked blogjában olvashatod

Tartalomhoz tartozó címkék: pálinka