A fehér rum története és fogyasztása
A fehér rum rendszerint az egyike azoknak az italoknak, amellyel a fiatalok először ismerkednek meg a bulik alkalmával. Persze ilyenkor még rendszerint kólába kerül majd szóda és lime segítségével bolondítják meg, ami nem csoda, hiszen nagyon finom italok álmodhatók meg belőle. Fontos azonban tudnod, hogy sokkal több rejlik a sztoriban, mint koktélok és a long drinkek színes világa. Története ugyanis több száz évvel ezelőttre nyúlik vissza, az íze pedig nem hiányozhat a forró nyári estékről. A kalózok és a tengerészek kedvenc itala, amely mára mindenki szívébe – és bárszekrényébe – belopta magát.
A rum mint olyan ugyanis soha nem megy majd ki a divatból. Szóval amíg van otthon néhány jó farmerod és egy palack rumod, akkor soha nem leszel divatjamúlt! Komolyra fordítva a szót, nem véletlen, hogy az évszázadok alatt semmi sem vesztettek a rumok a népszerűségükből, sőt, egyre nagyobb hagyományuk van a különböző típusoknak, köztük a most szóban forgó rum fajtának is, amely tisztán is fogyasztható, de tökéletes koktél alapanyag is, amelyet vétek lenne nem megkóstolnia valakinek.
Melyik a legismertebb rum kedvelő kapitány? Naná, Captain Morgan ... tudtad, hogy ő valós személy volt? Sir Henry Morgan a 17. században garázdálkodott a Karib-tengeren.
El tudod képzelni, hogy évszázadokkal ezelőtt a Karib-térségben hajózó kalózok és matrózok kedvenc itala volt? Pedig igen komoly mennyiséget elfogyasztottak belőle annak idején. Ha pedig nem lett volna olyan kitartó a spanyol származású, Bacardi nevű kereskedő, ma nem is létezne egyéb változata ennek az italnak. Ugyanis az ő kitartásának és elszántságának köszönhetjük, hogy ma egyáltalán létezik a fehér rum. Sőt, a denevér motívum sem véletlenül szerepel a ma már jól ismert Bacardi termékek palackjain. Most már teljesen összezavartunk!
Gyere és vessz el velünk együtt a fehér rum világában!
Annak idején a szegények itala volt
Főleg a helyiek és az arra járó kalózok fogyasztottak. Mivel olcsó volt az előállítása, gyakorlatilag mindenki számára elérhető volt ez a különleges ital, hisz a fehér rum ár roppant alacsony volt. Az elnevezés egyébként a Rumbillion kifejezésből ered, amely azt jelenti, hogy kavalkád és zűrzavar. Az eredete teljesen ismeretlen és nem is teljesen világos, miért pont ezt a nevet kapta, habár a fehér rum hatását elnézve talán lehet valami sejtésünk arról, hogy annak idején az első „rum kóstolók” alkalmából valóban nagy káosz lehetett a szigeteken. Az első desztillálás Ponce de León nevéhez fűződik, ám a fehér rumot annak idején Don Facundo Bacardi álmodta és valósította meg. Nem véletlen tehát, hogy a legtöbb forgalmazott rumféle ma Puerto Rico-ból származik.
Fehér rum rendelés - kattints ide
Tulajdonképpen mi az a rum?
Természetesen nagyon sokféle változata van, amelyek mindegyike más-más ízvilágot képvisel. Na de miből van a rum? Egyvalami azonban közös bennük. A rumot – legyen szó bármelyik fajtáról - cukornádból, valamint annak melléktermékéből, például melaszból vagy cukornádszirupból állítják elő. Az alapanyag adott volt, ugyanis Barbados, Jamaica és Puerto Rico területein is jelentős mezőgazdasági termék a cukornád. A készítés során a nád cukortartalma desztillálódik az alkoholban, pontosan olyan módon, mint ahogy a kék agavéból készül a tequila. A rumok az eljárások során eltérő erősségűek lehetnek, amelyet természetesen lehet szabályozni a készítés során. Sőt, ilyenkor dől el az is, hogy fehér, arany, sötét vagy érlelt, vagyis añejo rum kerül-e majd a palackokba. A fehér rum alkoholtartalma 37,5 - 40% közötti.
Ki is volt Bacardi és hogy született meg a fehér rum?
Ma már természetes, hogy amikor fehér rumot szeretnél inni, az rendelkezésre áll a boltok polcain, azonban nem volt ez mindig így. Habár elég hamar megjelent belőle az első variáció, annak nem sok köze volt a ma ismert italokhoz. Ennek áthidalásához kellett egy vállalkozó kedvű fiatalember. Don Facundo Bacardi apjával együtt eredetileg Spanyolországban élt, ahol már hosszú évek óta borok importálásával, valamint kereskedelemmel foglalkoztak. Ám 1830-ban áttették székhelyüket Santiage de Cuba-ba, ahol először találkozott az ifjú Facundo a helyi cukornád ültetvényeken dolgoztatott rabszolgák italával, a fehér rummal. Ám az évszázadok alatt igen rossz hírnévre szert tevő ital - ahogy már fentebb említettük - akkoriban leginkább a matrózok és a kalózok kedvelt itala volt. Ám Bacardi volt az első, aki „felkarolta” a nedűt és az addig jellemzően durva, karcos és zavaros párlatból valami egészen elképesztőt hozott ki.
A legenda szerint addig „bűvölte” a cukornádat és olyan sokat kísérletezett a belőle kinyert melasszal, amíg áttetsző, tiszta, zamatos és könnyű italt nem kapott belőle. Mindezekre csupán egy apró kis lerobbant, denevérek által lakott szeszfőzőben volt lehetősége, amely így kiemelten elképesztővé teszi az egész sztorit. Így természetesen nem véletlen, hogy a ma ismert Bacardi termékek címkéjén kiemelt helyen szerepel a „szerencsét hozó” denevér. Don Facundo kitartását pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy mire elérte a célját, már betöltötte az ötvenedik életévét. Ezt követően pedig nem volt megállás, hamarosan ugyanis nem csak a helyiek körében lett egyre népszerűbb az újragondolt fehér rum. Az első években folyamatosan felfelé ívelt szeszfőző karrierje, azonban a kubai forradalom során a családnak cégestől együtt át kellett költöznie a Bahamákra. Szerencsére azonban itt zavartalanul, a megszokott receptúra alapján folytatódhatott tovább a gyártás. Mára pedig a márka már valódi ikonná vált a rumok körében.
Ma már számos variációt találsz a piacon!
Természetesen ma már számtalan cég gyártja a kalózok és matrózok egykori kedvenc italát, így bőven van lehetőséged arra, hogy válogass a különböző gyártók termékei közül. Választékunkban találsz tételeket egyenesen Jamaica-ból, Kubából, sőt, még a Dominikai Köztársaságból is. Mindez azt jelenti, hogy a karibi életérzésnek azt a részét viheted haza, amelyikhez csak kedvet kapsz. Abban viszont biztos lehetsz, hogy érezni fogod azt a fülledt, perzselő, semmihez sem hasonlítható érzést, amely az ilyen mediterrán helyeken élőknek benne van a vérében.
Tisztán, long drinknek vagy koktélnak!
A fehér rumokban az a jó, hogy ezer arcuk van, így mindenki megtalálhatja közöttük azt a variációt, amely a leginkább megfelel a saját ízlésének. A rum fogyasztása számtalan formában történhet - tisztán vagy egy kis jégre töltve, de álmodhatsz belőle különböző long drinkeket is. Tökéletesen passzol a kólához, az ananászléhez, limeléhez, a szódához, de gyakorlatilag nem létezik olyan gyümölcslé, amellyel ne alkotna tökéletes kombinációt. Ha pedig valami igazán merészet álmodnál belőle, akkor itt az ideje, hogy elvessz a koktélok világában, a variációk száma ugyanis gyakorlatilag végtelen. A mára már klasszikusnak számító Mojito igazi frissítő nyári finomság, amely szódával, citrommal és mentával járul hozzá ahhoz, hogy tökéletes legyen az estéd.
Az Acapulco fantázianevet viselő italban a fehér rum mellett helyet kap a tequila, az ananászlé és a kókuszlikőr is, de a citromos vagy egyéb gyümölccsel felturbózott Frozen Daiquiri variációkat is érdemes kipróbálni. Természetesen a Pina Colada sem maradhat ki a sorból, különösen, ha édesszájú vagy, hiszen a tejszínből és az ananászból ebben az esetben valami igazán elképesztőt alkotnak. Sőt, ha éppen a tél közepén kapsz kedvet hozzá, simán megbolondíthatod vele a kávédat vagy a teádat is. Így minden téren felmelegítheted magad! Amennyiben tisztán szeretnéd kortyolni, a rum fogyasztási hőmérséklete szobahőmérsékletű legyen, ekkor adja ki legjobban az ízét. Amint láthatod, roppant sokféle rumos ital készíthető, bátran hívhatjuk egy igazán univerzális alkoholnak.
A konyhában is hasznát veszed!
Bármennyire is hihetetlen, számos ínycsiklandó étel receptjében is megtalálható ez a nedű. Így készíthetsz a segítségével különböző süteményeket, gyümölcsleveseket, de gyümölcssalátákat is. Kísérletezz vele bátran, elrontani nem tudsz semmit egy kis fehér rummal!
Vajon számodra is jó választás a fehér rum?
Szereted az édes ízeket? Inkább a fanyar ízvilágot érzed magadénak? Esetleg azt kedveled, ha többféle zamat egyben keveredik? Vagy éppen ellenkezőleg, a tiszta ízekre esküszöl? Amennyiben bármelyik is igaz rád a fentiek közül, akkor számodra tökéletes választás a fehér rum. Az, hogy melyik oldalát domborítod ki magadnak, az egyedül tőled függ. Ráadásul akkor sem kell többféle szeszes italból bevásárolnod, ha vendégeket vársz, ugyanis ezzel a nedűvel biztosan mindenkinek eltalálod az ízlését. Nem beszélve arról, hogy a fehér rum fogyasztása tökéletes egy nyugodt, beszélgetés estéhez, de egy remekül illeszkedik a pörgős, bulizós esték hangulatához is. Az, hogy mit hozol ki belőle, egyedül rajtad múlik!
Tetszett a bejegyzés? Nyomj egy Like-ot