Diólikőr vagy diópálinka?
Ha a fenti kérdés abban az értelemben érdekel, hogy melyiket érdemes fogyasztanod, akkor a helyes felelet: mindkettőt.
Ugyanis valójában egy és ugyanaz a két megfogalmazás - legalábbis hazánkban, ezt az utóbbi megjegyzést fontos kihangsúlyozni. Hogy miért? A magyar törvények értelmében csak az az égetett szesz nevezhető hivatalosan pálinkának, mely magyar földről származó gyümölcsből készült. Látod már hol a hiba?
A dió legkevésbé sem gyümölcs, ennek ellenére a belőle készülő italt rendszeresen tituláljuk pálinkaként, nyilván kesernyés karakteressége miatt. Természetesen nem az érett dióról van itt szó, mint alapanyag, hanem a még éretlen, zöld elődről. Nem csoda, hogy a receptek azt a típust preferálják, mely még olyannyira éretlen, hogy a benne lévő magház kocsonyás, vagyis a jövendőbeli termést jó vastagon öleli körbe a zöld burok. A karakteres ízvilág különösen akkor, ha nincsen túlcukrozva az alap keverék, bizony hihetetlenül nagy sikert generálhat. Akadnak, akik egyéb fűszerek - citromfű, ánizs, kardamom - segítségével teszik még extrábbá a pohárba valót, de a méz sem rossz ötlet, ha már az összetevők kerültek a reflektor fényébe. Miért és mihez érdemes fogyasztani?
Alapvetően mindenhez és azon pofonegyszerű ok miatt, hogy ellenállhatatlanul finom. A diópálinka nemcsak Szenteste avanzsálhat sztárrá! Bár sokan úgy vélik, hogy a zöld dióból a nyár folyamán elkészülő nedű a legjobb, ha karácsonykor kerül elő, valójában olyan italról van szó, mely minden helyzetben, alkalommal megállja a helyét. Ajándéknak sem utolsó, de a hétköznapok szürkeségét vagy éppen a hétvégék momentumait is ízesebbé varázsolhatod a közbenjárásával.