Cachaca - egy párlat, amelyet hazánkban csak kevesen ismernek
Ha most arra gondolsz, hogy dehogy kóstoltál ilyesmit, hiszen azt sem tudod, hogy kell ennek az italnak a nevét pontosan kiejteni, ne aggódj, nem vagy ezzel egyedül. A „kásászá” ugyanis egy Brazíliából származó különlegesség, amely itthon csak nemrég robbant be a köztudatba és jellemzően csak hazájában fogyasztják tisztán. Magyarországon leginkább a Caipirinha alapanyagaként ismert.
Pedig egy igazán izgalmas és ízletes nedűről van szó, amelyet érdemes legalább egyszer kipróbálnod egy buli vagy összejövetel alkalmával. Ilyen ízvilággal ugyanis még biztosan nem találkoztál. Nem csoda, hogy ilyen nagy becsben tartják ezt az italt, ugyanis nem sokkal azután jelentek meg az első tételek, hogy egyáltalán felfedezték magát az országot, amely az 1530-as évekre tehető.
Ha jó lenne néha, ha csak úgy magával ragadna a brazil életérzés és egy kicsit háttérbe szoríthatnád a szürke és unalmas hétköznapokat, akkor ezt az italt bizony pont neked találták ki. Hiszen elhozza magával a boldogságot, a napsütést és a tengerparti érzést egyszerre akkor is, ha odakinn repkednek a mínuszok. A felpezsdítő érzés megkoronázásaként már csak egy kis pörgős zenére lesz szükséged és indulhat is a buli.
Lássuk, mit is rejt a palack, amire az van írva, cachaca!
Miből készül a cachaca?
Ez a brazil eredetű ital akárcsak a rumok, cukornádból készül és az égetett szeszes italok körébe sorolandó. Ne aggódj, nem egy újabb rum fajtát szeretnénk neked bemutatni, annál ugyanis sokkal többről van szó! Hiszen míg a rumokat jellemzően cukornád melaszból készítik, addig a cachaca fő alapanyaga a cukornád leve, amelyet a készítés során lepárolnak. Így egy teljesen új ízvilággal rendelkező ital születik.
Persze a lepárlás után nem kerül azonnal a boltok polcaira ez a nedű, ugyanis legalább egy évig érlelik még az elkészült párlatot. Van azonban olyan verzió is, amely 25 évig pihen, mielőtt forgalomba kerülne. Selymes és lágy íze még koktélba keverve is kiérezhető, így garantáltan mindenkit leveszel a lábáról, ha házigazdaként ebből a párlatból álmodsz meg különböző italokat.
Ha szeretnéd megtekinteni a teljes cachaca választékot, ide kattintva megteheted.
Fogyaszthatod tisztán vagy koktélként is
A helyzet az, hogy a hazájában, Brazíliában, ahol nemzeti italnak tekintik a cachaca-t, jellemzően tisztán fogyasztják ezt az italt. Ám Magyarországon ez a fajta fogyasztási mód szinte egyáltalán nem terjedt el, így ha egy szórakozóhelyen csak ezt az italt kéred, valószínűleg furcsán néznek majd rád. Pedig legalább egyszer érdemes megízlelni úgy is, hogy nem kevered semmivel.
Amit szintén nem szabad kihagynod és hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örved, az a Caipirinha koktél, amely fő alapanyaga a cachaca mellett a lime és a barna cukor.
Vágd cikkekre a lime-ot, pakold egy pohárba, bolondítsd meg barna cukorral, nyomkodd szét egy kicsit, pakolj rá tört jeget, majd jöhet a cachaca. Rázd össze és fogyaszthatod is! A lime-ot szőlővel helyettesítve caipiruva- nak, eperrel helyettesítve caipirango-nak hívják, de további gyümölcsökkel is variálható. Emellett remekül áll ennek az italnak az ananász, a kókusz, a banán, valamint a narancs is.
Nagyon nehéz hamisítani!
Míg számos olyan ital létezik, amelyekből sok nem megfelelően előállított variáció kerül forgalomba, addig a cachaca-t igen nehéz hamisítani. Ennek több oka is van. Egyrészt nem véletlen, hogy ilyen semmihez sem hasonlítható ízvilága van ennek az italnak, hiszen hatással van rá az éghajlat, a cukornád típusa, valamint az érlelésnél használt hordó egyaránt. Tény, hogy hiába próbálkoznak más cukornád termelő országok is a gyártásával, az eredmény mindig elmarad a várttól.
Ezért is igyekszik Brazília levédetni a cachaca nevet, ahol egyébként tetemes mennyiséget állítanak elő ebből az italból, ami nem csoda, hiszen átlagban számolva egy brazil ember évente 8- 8,5 liter párlatot fogyaszt el.
Kisüzemi keretek között 3-4 millió hektoliter ital készül el esztendőben, amely csak a töredéke a nagyüzemi, főként exportra szánt mennyiségnek, amelynek legfőbb célpontja Németország. Míg hazánkban jellemzően négy-ötféle márkát látsz a boltokban, Brazíliában ugyanez az arány nagyjából 5000-re rúg. Az egyik jól ismert brazil rekord is ehhez az italhoz kötődik, ugyanis Messias Soares Cavalvante 12 800 különböző cachaca üveget gyűjtött össze, amelyek között számos ritkaság is szerepelt. Ezek nagy részét egy árverésen szerezte meg.
Gyógyító hatásának a riói karneválon is hasznát veszik
A népi gyógyászatban számos gyógyító hatást tulajdonítanak a cachaca-nak, így sokak szerint tökéletes a kígyómarás kezelésére, mézzel és citrommal keverve az influenza ellen, de gyógynövényeket bele áztatva segít malária, szifilisz és reuma esetén is. Ahogy a helyiek fogalmaznak, ha hideg van, fűt, ha meleg van, hűt, így mindenre jó. Pontosan ebből kifolyólag igen komoly szerepe van az italnak a riói karneválon is, ugyanis a két fő ital, ami ezen a helyen fogy, az a sör és a cachaca.
Az utóbbi nem véletlen, ugyanis elmondások és tapasztalatok alapján igen gyakran fordul elő az, hogy a szamba zenekar dobosai komoly sérüléseket szenvednek a sokszor 10 kg-os dobokkal vonulva, ám a fájdalmat nem érzik, hála a megfelelő mennyiségű cachaca elfogyasztásának. Persze a másnapra ez már nem teljesen igaz, így mi arra biztatunk titeket, hogy mértékkel fogyasszátok az italt akár tisztán, akár koktél formájában!
Kinek jó választás a cacahaca?
A fentiek tekintetében inkább az a kérdés, hogy kinek nem? Ha vágysz egy kis pikáns frissítőre és már unod a hagyományos koktélokat, akkor itt az ideje, hogy belekortyolj a hamisítatlan brazil életérzésbe. A legjobb, hogy ha van kedved, akár gyümölcsökkel is megpakolhatod az italodat, amely ezáltal csak még különlegesebb lesz majd.
Íme az ígért meglepetés - a cikk olvasójaként kapsz egy kupont, mellyel 10% kedvezménnyel tudod megvásárolni bármely Cachaca italunkat. Reméljük ezzel is minél több ember ismerheti meg ezt a fantasztikus dél-amerikai különlegességet.
A kedvezményhez nem kell mást tenned, mint a kupon mezőnél beírni, hogy cachaca és már le is vonja a rendszer a 10%-ot. Siess! Csupán 50 darab ilyen kupont tudunk biztosítani, ne maradj le róla!
Tetszett a cikk? Nyomj egy Like-ot!