Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Menü
Ön itt jár: > Kezdőlap >

Az alkoholos italok rövid története

Az alkoholfogyasztás a világ szinte minden táján a gasztronómia elengedhetetlen része. Csupán néhány ország van, mely nem büszkélkedhet egy saját tradicionális itallal. Mi magyarok is büszkék vagyunk nemzeti kincsünkre, a pálinkára. Ugyancsak nagyra becsüljük hazai borkülönlegességeinket, legyen szó akár az egri bikavérről, vagy a messze földön híres tokaji aszúról.  Az alkoholfogyasztás nem új keletű az emberiség történetében. A minőség és a technológia folyamatos fejlődése az alkoholkészítésnél is megfigyelhető, ám bizton állíthatjuk, hogy őseink is fogyasztottak alkoholos italokat/ párlatokat ünnepek idején, de akár még a dolgos hétköznapokon is.

Mit gondoltok, mikor fordult meg először őseink fejében, hogy egy jó párlattal tennék magukat bódulttá? 

Egyes régészek arról számoltak be, hogy már a kőkorszaki ember próbálkozott erjesztéssel. A sört - mely egyidős a kenyérrel, Krisztus előtt 10 000-rel készítették el először és sörreceptek ismertek az i.e. 3000-4000 időkből.

A régi idők söre

Úgy fest, hogy az alkoholos italok készítésének első mérföldköve a sör, melynek készítését és tökélyre fejlesztését már az ókorban megkezdték.

Gondoltátok-e, hogy a babilóniaiaknál például a sörkészítésnek hatalmas hagyománya volt? Babilónia királya, Hammurapi híres törvényoszlopán pontos feljegyzéseket látunk a sörkészítésről. Az ókori uralkodó az ital értékesítését is szabályozta. Hammurapi (i. e. 1792-1750) ítéletgyűjteményének 108-111. paragrafusa közel húsz sörfajtát különböztet meg: volt árpából vagy tönkölybúzából készített sör, búzasör, híg sör, vörös sör és fekete sör.

Ám nem csak Babilónia népét ejtette rabul a kesernyés nedű, Egyiptom népe is hamar rákapott a különleges ízvilágra, így Babilónia már exportra is termelt, ahogy Egyiptomban népszerűvé vált az ital.
 
A régi idők bora

Az emberek nagyon korán felismerték azt is, hogy az erjedt gyümölcsök leve ugyancsak bódító hatással bír. Így került az emberiség látókörébe a bor is, melynek eredetét nehezen tudnánk pontosan meghatározni. Csupán leírásokból, receptekből tudjuk valamilyen módon elképzelni, milyen lehetett a régi idők bora, mindenesetre az biztos, hogy teljesen más italra kell gondolnunk, mint a mai borok esetében.

Az ókorban sokkal alkoholosabbak és nehezebbek voltak, illetve a szűrés hiányának következtében a seprő és egyéb szennyeződések is benne maradtak.

Elsők között voltak az egyiptomiak, ahol i. e. 4000 körül indult el a borkészítés és fogyasztás kultusza, más leletek azonban arra engednek következtetni, hogy Örményország területén már 9000 éve fogyasztják a világ máig egyik legnépszerűbb italát. Amiben a borral és elterjedésével kapcsolatosan bizton állíthatunk, hogy az ókori görög és római civilizációban élte fénykorát a szőlőből készült nedű.

Olyannyira vált népszerűvé, hogy a mitológiában is külön istenségek nevéhez köthető a bor szenvedélyes szeretete. A görögöknél Dionüszosz, míg a római mitológiában Bacchus volt a bor és a mámor istene. Sőt, a görögök a mediterrán térség borexportőrei voltak, írásában Homérosz is említést tesz az isteni nedű fogyasztásának előnyeiről.

A népszerű nedű a középkorban is hódított, nemesi családoknál és szegényebbek asztalán egyaránt helyet kapott, a különbség abban rejlett, hogy míg a szőlőből készültet inkább a királyok, egyházi méltóságok fogyasztották, az egyszerű emberek asztalára általában körte vagy almabor került a pohárba.

És hogy kik készítették a bódító nedűket? Mivel a kereszténység örökítette át a receptúrákat és a készítés módját, így szinte magától értetődő, hogy a bor és a sör készítése egyaránt a szerzetesrendek feladata volt. 

A középkori emberek úgy gondolták, hogy a bor Isten ajándéka, ami a testi étvágyat hivatott kordában tartani, továbbá szomjúságukat is gyakran borral oltották (a víz tisztításának hiánya miatt) így nem meglepő, hogy egyes források szerint egy középkori magyar férfi napi (!) borfogyasztása akár a 3-5 litert is elérhette. 

A töményebb italok csupán a 12. század után indultak hódító útjukon, napjainkban pedig már a minden ízlést kiszolgáló sör- és borkínálat mellett az erősebb szeszes italok is a társasági élet meghatározó összetevői.

Tetszett a cikk? Nyomj egy Like-ot ha igen

Nézd meg többi bejegyzésünket a blogban