A Cognac sikerének kulcsai
A Cognac karakterét vitathatatlanul a tölgyfahordós érlelés adja. Az eredetvédett francia nedű gyakorlatilag borpárlat, s a keresztelőjét a franciaországi Cognac község borvidékének köszönheti, mely fehérboráról vált világhírűvé.
A nemzetközi eredetvédelem számos pontban megszabja, hogy milyen feltételek mellett készülhet Cognac. Természetesen ezek a kritériumok áthághatóak, ám akkor az érintett nedű nem viselheti a Cognac elnevezést. A paragrafusok hatálya a tengerentúlra is elér, tehát nemcsak az Európai Unió tagjaira vonatkozik.
Ha sorra veszed az előírásokat, akkor azt láthatod, hogy egyetlen kiskapu sincsen az előállítás labirintusában, tehát minden egyes fontos lépés szabályokhoz kötött. A gyakorlatban néhány példát említve ez azt jelenti, hogy meghatározottak a termőhely, az előállítási terület, a felhasználható szőlőfajták jellemvonásai, de a gyártást érintő technológiai háttér is szigorúan behatárolt. Ezek az előiratok lényegesen szigorúbbak, mint úgy általában a borpárlatokra vonatkozó szabályozások. A köznyelvben azért nem egyszer fordul elő, hogy az egyéb borpárlatokat is Cognacnak becézik, de ez természetesen, hivatalosan nem érvényes megnevezés.
Akkor lássuk a medvét, pontosabban azt, hogy mitől válik a konyak konyakká. Az előállítás módja mintegy három évszázada érintetlen: a nedűnek legalább a kilencven százaléka a receptúrában meghatározott szőlőfajtából készül, de a fennmaradó tíz százalék összetétele is előre megszabott. A kétszeres, rézüsti lepárlást követően minimum két évig francia tölgyfahordóban kell érlelődnie. Csupán ennyi, ám ezek a kritériumok adják tulajdonképpen a Cognac ellenállhatatlan ízvilágát, s persze ezeknek köszönheti óriási méreteket öltő rajongottságát is.
