7 érdekes tény az alkoholról
Az alkohol kapcsán mindenkinek más jut eszébe. Van, akinek a kedvenc itala ugrik be azonnal, míg másnak egy nem túl régi baráti összejövetel képei sejlenek fel a gondolataiban. Természetesen nem véletlen, hogy számos tény és tévhit kering az alkoholos italokkal és a fogyasztásukkal kapcsolatban, amelyek közül összegyűjtöttünk néhány érdekességet, amelyekkel érdemes tisztában lenni. Íme hét érdekes tény az alkoholról!
1. Az alkoholfogyasztás mértékkel egészséges
Nyilván nem egyszer hallottad már, hogy az alkoholfogyasztás tulajdonképpen mértékkel egészséges és ez nem csak a borok, hanem más szeszes italok esetében is igaz. Ezt pedig számos kutatás támasztja alá. Egy olasz felmérés szerint például a 45-65 év közötti férfiak, akik naponta elfogyasztanak egy-két pohár alkoholtartalmú nedűt, átlagosan két évvel tovább élnek.
Egy másik, Harvardon végzett kutatás szerint, amelybe 44000 férfit vontak be, igen nagy mértékben, 37%-kal csökkenthető a koszorúér betegségek kialakulása mérsékelt, de rendszeres alkohol ivása esetén. Ennek kapcsán kiemelendő, hogy vizsgálták azt is, hogy a már szívinfarktuson túlesett férfiak szervezete miként reagál arra, ha rendszeresen fogyasztanak szesztartalmú italokat.
Az eredmény szerint az absztinensek körében jóval nagyobb az esély arra, hogy bekövetkezik a második szívroham is. Bizonyították emellett azt is, hogy a megfázással szemben is ellenállóbbak azok, akik rendszeresen, de mértéket tartva isznak alkoholos nedűket. Napi két-három pohár után például 85%-kal kisebb az esély a meghűlésre.
2. Az alkohol igazából nem melegít fel
Sokan tartják úgy, hogy az alkohol felmelegít, így a hideg időszakban előszeretettel fogyasztanak rövid italokat annak érdekében, hogy ne fázzanak. Fontos azonban tudni, hogy ez mindössze csak a közérzetünkre hat, ugyanis a valóságban a szesz fogyasztás nyomán csökken a test hőmérséklete, mégpedig a következő módon.
Amikor alkoholt iszunk, akkor ennek hatására kitágulnak a bőrhöz közeli erek (emiatt pirosodik ki az arca is sok embernek 1-2 pohár után), emiatt ugyebár több vér áramlik oda. Ez viszont azt eredményezi, hogy a bőr alatti (tehát a hideggel leginkább találkozó területen lévő) vér bizony le fog hűlni, utána a keringés során visszajut a testünk belső részeibe és így egy lefelé tartó spirálban végül a belső maghőmérséklet csökkenéséhez fog vezetni.
Alap esetben a szervezet "józan állapotban" lecsökkenti a véráramlás mértékét a kevésbé fontos területeken, hogy minél több energia jusson a valóban fontos részekre. Emiatt van, hogy nagy hidegben például elkezdenek lilulni az ujjaid (amik ahogy tovább csökken a hőmérséklet idővel egyáltalán nem kapnak majd vért, így elhalnak) - csúnya példával élve: 10 helyett 9 ujjal még el tudsz élni, de szívből, májból csak 1 van.
A másik fontos dolog, ami miatt veszélyes az italozás hidegben, hogy kikapcsol még egy fontos védelmi rendszert, mégpedig a didergést - a szervezet önkéntelen "rángatózása" talán kellemetlen, de így próbálja melegen tartani az izmokat. Nos az alkohol ezt a reflexet egyszerűen kikapcsolja, ami még tovább gyorsítja a lehűlést.
Végül ami szintén hatalmas veszélyt rejt magában az a megváltozott tudatállapot - biztos te is voltál már úgy, hogy pár pohár után bátrabbá váltál, esetleg olyat mondtál, vagy tettél, amire másnap tisztább állapotban csak fogtad a fejed, hogy hogy lehettél ilyen ... nem okos. Egy nem megfelelő poén részegen nem a világ vége, de ha néhány pohár után nem érzed azt, hogy hideg van, esetleg elindulsz gyalog hazafelé, mert épp olyanod van, az már komolyabb bajokhoz is vezethet.
Ezért is érdemes óvatosnak lenni a téli pálinkázások során - ha nagyon cudar az idő, akkor jobban jársz egy bögre forró teával...
3. A sörhasért nem a sört kell okolni
Sokan hajlamosak a sörfogyasztást okolni a sörhas megjelenése miatt, azonban nem érdemes az italra fogni mindezt az elnevezés ellenére. Ez az általában középkorú férfiaknál jelentkező, hastájéki elhízás főleg a mozgásszegény életmódból és a nem feltétlenül egészséges táplálkozásból adódik. Tény azonban, hogy igen magas kalóriatartalma van az alkoholos italoknak is.
Egy deciliter tömény ital ugyanis átlagosan 240 kcal plusz energiát is jelenthet, ráadásul egyes egyes nedűknek emellett a szénhidráttartalma is magas, amely tovább gyarapíthatja a pocakot.
Ugyanakkor ahhoz, hogy eltűnjön az a fránya úszógumi nem feltétlen kell lemondani kedvenc italaidról. "Csak" tartani kell a mértéket, rendbe kell tenni az étkezésed és be kell iktatni a megfelelő mennyiségű testmozgást a mindennapjaidba. Leírva persze egyszerűnek tűnik, ez biztos...
4. Az alkoholfüggőség ezért veszélyes!
Aki alkoholfüggőségtől szenved, az bizony súlyos fizikai addikciót él át, ami azt jelenti, hogy a máj, valamint az idegi receptorok terhelése miatt ilyen szituációban a hirtelen megvonásba akár bele is halhatnak az érintettek. Ez azért is ijesztő, mert általában még a keményebb drogok sincsenek ilyen hatással a szervezetre. Ennek ellenére felmérések szerint világ 15 év feletti népességének 4%- a alkoholista, ami körülbelül 180 millió embert jelent, ez pedig hatalmas szám. Egyébként általánosságban az alkoholizmus gyakoribb a fiatal felnőttek között és inkább a férfiakat érinti, mint a nőket.
5. Az alkohol fogyasztás és a vitaminhiány összefügghet
A rendszeres, mértéket nem tartó alkoholfogyasztók körében figyelték meg, hogy bizonyos vitaminok és ásványi anyagok hiányoznak a szervezetükből, sokszor igen nagy mértékben. Igaz ez a cinkre, a kalciumra és a foszforra, valamint a káliumra és a magnéziumra is, de érintettek az A-, B1- , B3-, B6-vitaminok és a folsav is. Ez persze nem azt jelenti, hogy sörrel kellene bevenni a különböző vitamin készítményeket, sokkal inkább a mértékre és a változatos táplálkozásra érdemes odafigyelni. Ha hosszú távon fennáll a hiányállapot és vele együtt az alkoholfogyasztás is, előtt- utóbb fizikai tüneteket is produkálhat emiatt a szervezet.
6. Mennyi a túl sok alkohol?
Bár mindenki esetében más és más ez a mérték, hiszen függ a testfelépítéstől és az aktuális fizikai állapottól is, de általánosságban elmondható, hogy 1-2,5 dl bor vagy 2-5 dl sör már okozhat zavart az érzékszervekben és csökkenti a koncentrációs képességet is. Ugyanakkor már 4,5-8 dl bor vagy 9-17 dl sör az ítélőképességre is hatással lehet.
Ezen mennyiség felett már a motorikus funkciók is sérülhetnek, jelentkezhet szédülés, hányinger és a természetestől eltérő viselkedés is megjelenhet. Ez egyenes utat jelent az alkoholmérgezéshez, így érdemes odafigyelned rá, ha az egyik barátodnál ilyen tüneteket tapasztalsz.
7. A másnaposság elkerülhetetlen, ha nem tartod a mértéket
Bizony, nem szabad kihagynunk a sorból a jó öreg másnaposságot, amelyet már mindenki átélt, aki akár egy pohárral is túllépte a mértéket egy görbe estén. Ilyenkor a háttérben az áll, hogy az alkohol vízhajtó hatása miatt egyszerűen dehidratálódik a szervezet, ami már alapvetően kemény fejfájáshoz vezethet, de oka ez a szájszárazságnak, az émelygésnek, a levertségnek és a kimerültség érzésének egyaránt.
Mindehhez hozzájárul a nem megfelelő táplálkozás és a kialvatlanság is, amely csak tovább fokozza a kellemetlen tüneteket. Ilyenkor érdemes a szervezet hiányosságait mielőbb helyre állítani, vagyis megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasztani, ideálisan táplálkozni és ha lehet, bepótolni az át nem aludt éjszakai órákat. Ám persze a legjobb gyógymód minderre a mértékletesség.
Összességében elmondható, hogy az alkoholfogyasztás mértékkel és nem rendszeresen kifejezetten jótékony hatással van a szervezetre, vagyis bátran elkortyolhatsz néha néhány pohárral a kedvenc italodból. Hosszú távon, mértéktelenül fogyasztva azonban súlyos károkat és függőséget is okozhat, így érdemes megtalálni az arany középutat. Így úgy koccinthatsz a többiekkel, hogy tartanod kellene a a másnaposságtól vagy aggódnod kellene az egészséged miatt. Így pedig egy kicsit kerekebb lesz az egész világ.
Ha kedvet kaptál mindezek után egy pohár finom nedű elkortyolásához, érdemes szétnézned online italáruházunkban, ahol számos különleges italt találsz.
Amennyiben tetszett a cikk akkor nyomj egy Like-ot