10 klasszikus film, ahol az alkohol is a stáblistára került!
Vannak tipikusan olyan filmek, amelyekben igen komoly szerepet játszanak az alkoholos italok is. Sőt, vannak olyan tipikus szereplők, akiket már el sem tudsz képzelni a poharuk nélkül. Ezen alkotások között számos olyan klasszikus is szerepel, amelyeket mindenképpen látnod kell, így érdemes előkészíteni a bakancslistádat, ugyanis számos remek alkotás megtekintését kell most felvésned rá. Íme tíz olyan film, amelyekben a remek színészi alakítások mellett az alkohol is igen komoly szerephez jutott. Így bizony ha ezekben a kasszasikerekben nem emelték volna a szájukhoz a poharat a szereplők, biztosan nem lett volna ugyanaz a hatás. A legjobb pedig, hogy a 60-as évek magyar alkotásaitól a legfrissebb amerikai filmek is helyet kaptak a válogatásban.
Lássuk tehát a 10 legjobb piás filmet...
1. A Karib-tenger kalózai
Johnny Depp Jack Sparrow kapitány bőrébe bújt és ennél nem is tehetett volna jobbat a filmiparral, ugyanis A Karib-tenger kalózai mind az öt része kasszasiker lett. Azonban ha a kalóz nem kedvelte volna ennyire a rumot, minden bizonnyal nem lett volna ugyanez az eredmény, legalábbis számos igen mókás jelenettel lett volna szegényebb a film.
Ilyenek például a videóban látható részek is.
Természetesen nem véletlen, hogy pont erre a nedűre esett a rendező választása, ugyanis annak idején a kalózok italának számított a rum, amely egyébként nem csupán jó hangulatot teremtett a fedélzeten, de gyakran betegség esetén is előszeretettel fogyasztották gyógyír gyanánt. Jack kapitánynak láthatóan bejött a dolog, hiszen világhírnevet hozott el számára. Ha még nem láttad a filmeket, kötelező megnézned, viszont ha már betéve tudod az összes jelenetet, érdemes legközelebb egy pohár rum társaságában megragadnod a távirányítót, úgy izgalmasabb lesz!
2. Sörcsata
A film címe önmagáért beszél, ám ha eláruljuk, hogy a sztoriban szerepel az Oktoberfest mint helyszín és egy sörivó verseny is, akkor már te is tudod, hogy itt bizony sem szem, sem pedig száj nem marad szárazon. A két főszereplő ugyanis összetűzésbe keveredik egy helyi bandával, akikkel szemben ugyan először alul maradnak a versenyben, azonban hazatérve megfogadják, jövőre ők vedelik fel hamarabb a sört a megmérettetés folyamán.
Ebben a videóban az utóbbi jelenet látható.
Persze azt nem mondjuk, hogy feltétlenül utánozni kell őket, abban viszont biztos lehetsz, hogy nem bírod ki, hogy ne guríts le legalább egy sört, miközben nézed a filmet. Így legalább azt is átérezheted, mekkora "áldozatot" hoztak a fiúk a győzelem érdekében.
3. Euro túra
A gimnázium alapvetően igen húzós időszak az ember életében, Scott esetében mégis az tette fel az i-re a pontot, amikor a barátnője éppen az érettségi bankett előtt szakít vele. Innen persze máris egyenes út vezet az alkoholhoz, ám a sztori nem ennyire egyszerű. A fiú ugyanis elindul Európába, hogy megkeresse - és felszedje – levelezőtársát. Többek között e túra során találkozik először a zöld tündérrel, vagyis az abszinttal is, amit ebben a videóban te magad is megtekinthetsz.
Scott végül ellátogat Londonba, Párizsba, Amszterdamba, Pozsonyba, Berlinbe, sőt még a Vatikánba is, csak hogy megtalálhassa élete szerelmét, Mieke-t. Valószínűleg az egész dolog egy kicsit gyorsabban is sikerült volna kevesebb alkohol társaságában, de akkor mégis hol maradtak volna a legjobb jelenetek?
4. Anyák elszabadulva
Amikor néhány anya egy kicsit elhagyja a komfortzónáját és úgy döntenek, kirúgnak a hámból, akkor bizony onnan nem hiányozhat az alkohol sem. Különösen akkor, ha a társaságból nem mindenki kedveli egymást. Innen többek között azt is megtudhatod, hogy feszültség ellen a legjobb orvosság a három ujjnyi whisky, méghozzá jéggel!
Ám abban a társaságban, ahol egy asztalhoz kerül egy frissen elvált, egy túlságosan stresszes, egy nehezen beilleszkedő anyuka, valamint egy önjelölt szupermami, ott bizony elkél az alkohol. Mindez persze nem egy nyugis, beszélgetős estéhez vezet, olyannyira, hogy még a TV előtt ülve is képes kizökkenteni a hétköznapokból a nézőt.
5. Rossz anyák
Úgy tűnik, hogy ha az anyák egyszer bepörögnek, akkor ott kő kövön nem marad, legalábbis ezt támasztja alá a Rossz anyák, valamint a film második része a Rossz anyák Karácsonya is. Ugyanis ha három stresszes mami összetalálkozik és kirúg a hámból, az bizony nem egy átlagos buli lesz. Mila Kunis és barátnői igencsak kitesznek magukért egy házibuli alkalmával, amikor is alkoholban nincs hiány.
Persze a sztori vége mindkét esetben happy end lesz, viszont ez valószínűleg nem alakulna így, ha nem folyik némi szeszesital ezeken a görbe estéken.
6. Másnaposok
Ahogy a mondás tartja, házasodni akárhányszor lehet, egy igazán ütős legénybúcsú azonban csak egyszer van egy évben. Persze az igazi izgalmak reggel kezdődnek, amikor hála a túl sok alkoholnak, a srácok egy szállodai szobában ébrednek, ám a vőlegényt sehol sem találják, emlékeik pedig egyáltalán nincsenek az előző estéről.
A helyzet a film második és harmadik részében sem változik túl sokat, ebben az esetben is az alkohol a főszereplők szintén ugyanabba a pofonba futnak bele. Persze a szeszes italok ezekből a részekből sem hiányozhatnak, szóval készülj fel három fergeteges partyra!
7. James Bond
A mindenki által jól ismert karakter életében szintén igen komoly szerepet játszik az alkohol, hiszen azt mindenki tudja, hogy a vodka martini csak rázva az igazi és nem keverve. A Daniel Craig -féle újabb részekben azonban újabb szintre lépett ez a kombináció, amelyet ebben a videóban a saját füleddel hallhatsz.
Persze a titkosügynök nem esik túlzásokba, rendszerint tudja, hol a határ és nem száll a fejébe ez a fergeteges italkombináció.
8. A tizedes meg a többiek
Ez az 1965-ben készült film máig egyike a legnagyobb magyar klasszikusoknak és bizony ebben a vígjátékban is helyet kap az alkohol. A II. világháború idején játszódik a történet ahol a tizedes és társai számos mókás szituációba keverednek. Azonban már itt sem volt mindegy, hogy mit iszik az ember. Hiszen a kérdésre, hogy ital van-e a házban az, hogy „Van uram! Maria Terezia Brandy, Zwack Unicum, Scotch, Black and White, Courvoisier….”
Ám a reakció jó magyar szokás szerint erre mindössze annyi, hogy „Pálinkaféle nincs?”
Az alkotásnak akkora sikere lett, hogy még a gyártás évében megnyerte a Magyar Játékfilmszemlén a társadalmi zsűri fődíját, valamint a szakmai zsűri rendezői különdíját. Sőt, Sinkovits Imre a legjobb férfialakítás díját is megkapta. Nem sokkal később megkapta a Magyar Filmkritikusok Díját is, 2012-ben pedig a legjobb 53 magyar film közé sorolta a Magyar Művészeti Akadémia.
9. A tanú
Nincs olyan, aki ne ismerné Pelikán József nevét és ne jutna eszébe A tanú című film valamelyik abszurd jelenete, kezdve rögtön a jó öreg magyar naranccsal. Persze az alkohol ebben az esetben sem maradt ki a jóból, olyannyira nem, hogy szállóige is született belőle. „Mit iszik? Én tulajdonképpen mindent.”
No és a másik klasszikus
A filmet 1969-ben mutatták be, Cannes-ban pedig elnyerte az Ökumenikus zsűri díját. Ha még nem láttad, ezt is kötelező felvésned a bakancslistádra.
10. Wine tasting
Ha van olyan film, amelynek a középpontjában a bor áll, akkor a Winte tasting, vagyis a borkóstoló címet viselő alkotás tipikusan ilyen. A sztori négy főszereplője mind profi borkóstolók és emellett nagyon jó barátok is. Most pedig somelier vizsgára készülnek, ami azért okoz némi galibát a haverok életében.
A film magyarul egyelőre nem elérhető, ennek ellenére érdemes megnézni, ugyanis számos vicces jelenetnek lehetsz tanúja, ráadásul a borról is igen sokat tanulhatsz majd.
Ha úgy érzed, a lista végére borzalmasan megszomjaztál és jó lenne végre leöblíteni valamivel ezt a rengeteg filmajánlatot, akkor itt az ideje felbontanod egy üveg különleges italt, legyen az sör, bor, pálinka, abszint vagy vodka. Ugyanakkor követheted Pelikán József példáját is és nem muszáj válogatósnak lenned e téren.
Tetszett a cikk? Nyomj egy Like-ot kérlek.